Tavasz

Hosszasan néznéd kibomlott haját
ahogy a párnán szétterül,
bőrének illata millió virágból
árad és izgat szüntelenül.
Szemében csillan a reggeli napfény, mely
egyre csak hív és hívogat,
pezsdíti véred, szítja a lángot és
nevetve suttog titkokat.
Ajkait este kacéran nyitná s
lophatnál mézes csókokat,
öledbe ülne s rád nevetne,
kuncogva hallgatna bókokat.
S mit nappal felszított, benned ég estig,
szüntelen kínzó vágyadat;
hűvös éjjeleken hozzád simulva
forróvá tenné ágyadat.
Nevetve játszana nap mint nap véled
mint egy szeszélyes kamasz,
ilyen lenne, bizony mondom néktek,
ha nő lehetne a gyönyörű tavasz.

 

---

Múzsát keresvén egy ismeretlen hölgynek írtam:

Meglátni, s ámulatba esni egy pillanat műve volt.
Nem voltam akkor sem élő, se holt,
s nem találom most sem a szavakat leírni mind,
amint a képekről egy földreszállt angyal rámtekint.
S lásd, elhagynak ím a rímek, megint csak ámulok,
hogy lehet oly szép, hogy mindjárt belebolondulok,
s verset kíván ez arc, ezen igéző szemek,
tollat kell ragadnom, mert szó nélkül hagyni nem lehet,
s e száj, ha suttogna fülembe édes titkokat,
maga lenne a megtestesült kábulat,
s földhöz szegezve állnék ha rámvetné tekintetét,
ha közelről látnám, ha érezném teste melegét.
Ki vagyok? – kérdezheted, Ki legyek? – kérdem én.
Most még senki sem vagyok, ennyi elég,
csak néhány bolondos szó vagyok,
talán a mosoly egy szépség arcán ha felragyog,
ha olvassa e sebtében összerótt sorokat,
s közben azt mondja: mily sok őrült gondolat,
csak így hirtelen papírra dobni a szavakat
s ismeretlenül írni szemtelen bókokat!
Felelőtlen – gondolhatod, mi több: arcátlan pofa!
Eldobom e levelet s menjen ahova gondolom, oda!
Ne tedd! Óh, ne, e szív meghasad ha nem méltatod
egyetlen szóra sem – mert várja válaszod;
bármit, csak csendet ne, ha utálsz is már
e néhány sorból, tedd akkor azt akár,
s mondd, hogy hallgass el örökre, bolond,
én megteszem, s hallgatok... csak mondd.
S ha netán érdekelne, ki van e sorok mögött,
hát várom válaszod, s a szavak között
mindig ott leszek én, mert most csak ez vagyok,
de remélem, hogy ismeretlenül is nyomot hagyok,
s szívedben ha ennyi csak, egy kis kíváncsiság
felüti fejét, mint mezőn az első piciny virág,
én már boldog leszek, és feltárom mind a titkaim
napról napra, sorról sorra, és írok újra és megint,
én sosemlátott titkos hódolód leszek,
persze csak ha mindezt megengeded,
mert forr a vérem s a versek itt alusznak bennem,
a bőröm alatt, a húsomban, a véremben, a szívemben,
de múzsa nélkül mind-mind csak halott szavak,
légy hát múzsám, légy mindent elsöprő áradat,
légy, akihez szólhatnának végre a dalok,
vidítsd fel ez örökké szomorú dalnokot!
S ha éreznéd, e néhány sorral megbántottalak,
bocsásd meg nekem, hogy zavartalak,
és köszönet néked, hogy itt lehettem veled,
míg e néhány betűt rótta szép tekinteted.

Oldal: Más
A magányos Laren Dorr dalai - © 2008 - 2024 - thelonelysongsoflarendorr.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat