Lennék...

Lennék Napod, ha nappal lenne,
fényessé tenném hajnalod,
bíborral festeném este a felhõt,
hogy gyönyörködj, ha akarod.

Felhõ lennék, ha õszidõ lenne,
langy esõt sírnék, mert messze vagy,
aztán esõcsepp lennék, rád esnék,
s gördülve csókolnám arcodat.

Köd lennék, ha hûvös lenne,
fehér, vidám, mi nem ragad,
ködkarjaimmal ölelném tested
s megnyitnám elõtted utadat.

Hópihe lennék, ha tél hava lenne,
mit egyetlen céllal repít a szél,
elolvadni gyönge kezedben,
s míg elmúlnék, érezném: enyém e kéz.

 Szél lennék, ha új tavasz lenne,
elfújnám messze a tél hidegét,
hajadba bújnék tincseiddel játszva,
míg nevetve mondanád: most már elég.

S mi lennék, ha itt lennél velem?
Mindenség lennék, hol nincsenek napok,
égbolt lennék éjfekete éggel,
hol nem ragyog más, csak a Te csillagod.

 

---

 

Írhatnék...

Írhatnék talán
leomló hajadról,
mely fölém borulna
ha várnám csókodat,

Írhatnék talán
csillogó szemedről,
mely nekem csillogna
ha suttognék bókokat,

Írhatnék talán
érzéki ajkadról,
mely engem tüzelne
ha érné ajkamat,

Írhatnék talán
hamvas bőrödről,
mely hozzám simulna
ha szítanám vágyadat,

Írhatnék talán
a szüntelen gyönyörről,
mely benned remegne
ha csókolnám testedet, 

Írhatnék. Ha enyém lehetne
mindez mi enyém nem lehet.
Vagy mégis? Ha tudnám, hogy állok veled!
Elég lenne, ha mélyen szemembe néznél,
s csak annyit mondanál: Lehet...

 

---

 

Angyal 

Egy angyalt csókoltam ma,
s ő visszacsókolt,
ajka vad volt, és gyengéd, és puha,
ha tehettem volna, nem hagyom abba soha. 

Egy angyalt érintettem ma,
s ő hagyta, tegyem,
bőre bársony, és tűz, és élettel teli,
tétova ujjam újra csak őt és őt keresi. 

Egy angyalt öleltem ma,
s ő viszont ölelt,
magához szorított s nem eresztett,
míg fel nem tüzelte e hideg testet. 

Egy angyalnak suttogtam ma,
s ő visszasuttogott,
suttogása lágy szellőként cirógatott,
hangja belsőmben forró vágyakat hagyott. 

 

---

 

Amikor rád gondolok... 

Amikor rád gondolok,
új termés szökken szárba a mezőn.
Amikor rád gondolok,
egy sivatag issza az esőt éltetőn.
Amikor rád gondolok,
egy száraz fának új hajtása kél.
Amikor rád gondolok,
a felhőket messze elfújja a szél.
Amikor rád gondolok,
egy sivár világot önt el a remény.
Amikor rád gondolok,
nappal lesz az éjjeli féltekén.
Amikor rád gondolok,
édes fájdalom marja szívemet.
Amikor rád gondolok,
fáj, ha épp nem vagyok veled.
Amikor rád gondolok,
órák lesznek a percek nélküled.
Amikor rád gondolok,
átkozom és áldom az életet.
Amikor rád gondolok,
gyorsabban lüktet ereimben a vér.
Amikor rád gondolok,
azt kérdezem: Mikor leszel az enyém?
Amikor rád gondolok,
nincsenek éjszakák és nappalok.
Mert minden szívdobbanással
rád és csak rád gondolok.

 

---

 

Éjjeleim

Minden éjjel a neved a párnámba suttogom,
ágyam a kínpad, hol Rólad álmodom.
A város zaját hallgatva fekszem csendesen
és téged álmodlak magam mellé, Kedvesem. 

Dobban a szív. Téged hív.

Fekszem az ágyban, mit ismerek jól, mégis idegen,
hosszú az éj, aludnom kéne, de nem vagy itt velem.
Börtönben töltött végtelen évek a nappalok,
mikor nem láthatlak, s nem érezhetem illatod.

Lüktet egy ér. Rólad mesél.

De minden kín tovaszáll, mikor újra átölelsz,
amikor csókjaimra mézédes csókokkal felelsz,
amikor felhevült bőröd a bőrömhöz ér,
amikor nem szólsz, csak a tested beszél.

Ébred a vágy. Téged kíván.

 

---

 

Nincs más vágyam...

Nincs más vágyam, csak újra szeretni,
karomban tartani s el nem engedni,
illatod bódítson újra édes szédülésig,
karod öleljen az isteni révülésig.

Nincs más vágyam, csak téged nézni,
feküdni melletted s titkon félni,
félni, mert elmúlik minden pillanat,
félni, mert időm kevés maradt.

Nincs más vágyam, csak Veled lenni,
lopott időnkben a világot feledni,
hajadba rejteni gondgyötörte arcomat,
és suttogni halkan édes szavakat.

Nincs más vágyam, csak újra ölelni,
hozzád simulva csendben pihenni,
ajkammal becézni érzéki ajkadat,
addig csókolni, míg jön a pirkadat.

Nincs más vágyam, csak újra élni,
mit elmulasztottam, Veled átélni,
elégni a szenvedély izzó tüzében,
elveszni szemeid zöld tengerében.

Nincs más vágyam, mert csak Te vagy,
Te vagy, ki betölti minden álmomat,
végy karjaidba, s ne szólj, csak szeress,
s engedd, hogy szerethesselek...

 

---

 

Álmodom...

Álmodom...
Minden percét az életemnek.
Kegyetlen hiányát csillogó szemednek.
Az éjjelek óráit, mert nélküled peregnek.
Nappalok sötétjét ha hiába kereslek.

Álmodom...
Az idő vánszorog percről-percre.
Vágyom Rád, egyre csak remegve.
Szemem a semmit nézi elmerengve.
Rajtad kívül mást látni sem szeretne.

Vajon eljut-e szavam édes szívedbe?
Vajon több-e szónál, mi messze száll?
Vajon érek-e annyit, hogy szóra szót találj?

Álmodom...
Ébren vagyok, és álmodom.
Arcodat látom, pedig tudom, nem láthatom.
Fülembe cseng a hangod, pedig nem hallhatom.
Nem vagy itt, de érintésed érzem a karomon.

Álmodom...
Fényt álmodok a sötétségbe.
Téged álmodlak e pangó ürességbe.
Érted kiáltok a csend ülte messzeségbe.
A Te neved suttogom álmom csendjébe.

Vajon eljut-e szavam édes szívedbe?
Vajon suttogó hangom visszhangra talál?
Vajon érkezik válasz? Mert szívem válaszra vár.

 

---

 

Magány

Oly magányos minden éjjel,
a sötétség fáradtan elborít,
de az álom kerül, s emlékeimmel
kínoz, fájón pengeti lelkem húrjait.

Oly magányos minden éjjel,
pedig soha nem vagyok egyedül,
mégis oly rideg, jeges hidegséggel
ölel a magány s fojtogat legbelül.

Oly magányos minden éjjel,
mert Hozzád száll minden gondolat,
mert nem láthatlak, ha szeretnélek,
nem csókolhatom kedvemre arcodat.

De mint Hajnalcsillag a fekete égen,
mint egyetlen fénysugár a sötétségben,
még mindig él bennem a remény,

hogy édes szavaid szívedből szólnak,
hogy akarsz úgy, mint ahogy én akarlak,
és velem leszel, s újra az enyém.

 

---

 

Én vagyok…

Én vagyok a por,
mely lépteid után
őrzi lábad nyomát,
hogy mindig utadra lelj.

Én vagyok a lomb,
mely a forró nyárba
hűs árnyékot ölel,
hogy alatta megpihenj.

Én vagyok a víz,
mely oltja szomjadat,
s ha hűsölni vágysz,
hullámaival körbevesz.

Én vagyok a szél,
mely simítja arcodat,
s éjjel ha alszol
lágy altatót rebeg.

Én vagyok az éj,
mely őrzi álmodat,
s száz csillagjával
csakis Téged figyel.

Én vagyok a Nap,
mely miattad kel föl,
s miattad nyugszik,
ha már ágyad ölel.

Én vagyok minden,
mi csak lennem lehet,
hogy mosolyt fakasszak
szíved-lelked egén.

De én vagyok a könny is,
mely szemem sarkában ül.
Szívem szülte könny, mert tudom,
sosem leszel igazán enyém.

 

---

 

Töredék...

...Mondhatnék szépet százat, ezret,
de nem tudok, fennakad a szó,
mikor újra érzem kábító illatod,
mikor hozzám simul a tested,
ó, nincs is rá szó...
Lopj időt, de ne percet, órát,
s a lopott órák lágy ölén
csendben hevernék kebleden,
hallgatnám szíved édes ritmusát,
míg elsuhan mellettünk a rohanó világ...

 

---

 

Egy szó...

Amit tettél, s amit nem, ne bánd.
Ez életünk: két gyönge fonál
mit keresztbe font a sors, az ég,
s ki tudja még
miképp lesz teljes végzetünk.

Amit adtál, örökké enyém.
Bársony karokkal magadhoz húztál,
ajkad becézte ajkaim s ujjaid hajam,
nem voltam magam
csak Te voltál s görbe tükröd én.

Amit adtam, csak Tiéd.
Tőled mámorosan és telhetetlenül
ittam szomjazón minden rezdülést,
s mégis kevés,
mert a tűz még bennem ég.

Melledre borulva hallgattam szívedet.
Még most is hallom dobbanásait
s fülembe cseng mit véred zenélt,
dalolta énekét:
imádj, szeress, s ne kérj

S nem kértem semmit én,
csak ajkam ízlelte forró bőrödet,
ujjaim reszketve járták testedet,
mit nem feled
soha többé hús-vér börtönöm.

S most kérek, ha engeded:
add a szívedet, add lelkedet
zálogba nálam, míg életünk útja
összefut újra
s addig is mondd ki: szeretsz!

Oldal: Szerelmes
A magányos Laren Dorr dalai - © 2008 - 2024 - thelonelysongsoflarendorr.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat